Bod Péter Ákos előadása (2016. 10. 27.)

Négy epizód, és egyben izgalmas fordulópont a magyar gazdaság történelmében, amelyről az előadónak személyes élményei vannak. Az első 1981, amikor a Népköztársaság bemenekül, éppen még időben, az IMF-be, az addigi szóhasználattal az „imperialisták barlangjába” a fenyegető államcsőd elől. A második forró időszak a politikai rendszerváltozás első szakasza, amikor minden recseg-ropog, ám sikerül elkerülni a fizetésképtelenséget (de a kormány nagy árat fizetett ezért). Utána úgy látszott, hogy a Magyar Köztársaság végleg kinőtt a Valutaalap (és a Világbank) ügyfélköréből. Majd jött 2008 szeptemberében-októberében a nagy meglepetés: már EU-tagállamként a kormánynak megint a Valutaalap pénze kell a csőd elkerülésére. A legújabb izgalmak inkább már csak operett-események a korábbi wágneri drámákhoz képest: a nyugati forrásokból fakadó pénzbőség mellett az Orbán-kormány meghirdeti a pénzügyi szabadságharcot, és bátran kihajítja az IMF-et.

Vissza az előadásokhoz