Beszámoló az NTP-SZKOLL-16-0029 pályázat teljesítéséről

A) Két szakmai kurzus

Az NTP-SZKOLL- 16-0029 pályázat kötelező programeleme volt a két félévben egy-egy a szakkollégium alaptevékenységéhez szorosan nem kapcsolódó kurzus vállalása. Az őszi félévében Fried Katalin tanárnő tartott LaTeX kurzust az érdeklődő hallgatóknak, „Hogyan írjunk cikket/szakdolgozatot” címmel. Tavasszal pedig családpszichológiai kurzuson vettek részt kollégisták, amelyet Kozma-Vizkeleti Dániel tartott. Az utóbbi kurzus felerészben beszélgetésből, sőt vitából és felerészben ismeretterjesztő-tudományos előadásból állt. Részletek a szakmai kurzusokról ezen az oldalon találhatók

B) Konferenciarészvétel

November 1-4. között 11 bolyais hallgatóval (Györfy Borbála, Héra Kornélia, Koncz Gabriella, Kurgyis Bálint, Lájer Márton, Molnár Anna, Oravecz Éva, Sarka János, Simkó Irén, Sipos Ágoston, Szécsi Péter) tanulmányúton + konferencián voltunk Svájcban (EPFL- Lausanne + CERN-Genf). Az utat részben a NTP-SZKOLL- 16 pályázatból, részben a Bolyai Kollégium saját költségvetéséből finanszíroztuk. Az EPFL-ben illetve CERN-ben tett laborlátogatások mellett a program legfontosabb részét képezte a "Swiss-Hungarian Science Workshop on Research Before the PhD" c. egész napos előadássorozat, konferencia, amin a mi hallgatóink is jobbnál jobb előadásokat tartottak. Az előadások listája megtekinthető a workshop honlapján: http://lpmc.epfl.ch/cms/lang/en/pid/138084 .

C) Levelezős verseny

A versenyre háromfős, középiskolásokból álló csapatok nevezhettek be. A feladatok témaköre felölelte a Bolyai Kollégium mind a hat szakterületét (matematika, fizika, kémia, biológia, földtudomány, informatika). 21 csapat küldte be megoldásait az első fordulóban. A versenybizottság döntése alapján a legjobb 15 csapat jutott tovább a második fordulóba, amelyben a feladatok megoldására a tanulóknak 2 hónapjuk volt. A behívott csapatokból 10 küldött erre megoldást. Az összesített eredmények alapján a levelezős fordulókban legeredményesebb 5 csapat meghívást kapott a döntő fordulóba, amelyre július 14-én került sor a Bolyai Kollégiumban. A döntőt egy kétnapos jutalomkirándulás követte a szentendrei Papszigeten. A hasonló tavalyi táborról pozitív visszajelzések születtek. A verseny szervezéséért elsősorban Kenéz Lilit és Galambos Klaudiát illeti köszönet. A részletekről lásd a http://www.bolyai.elte.hu/dyn/eloadas/levverseny2017/ oldalt. Képek a döntő fordulóról

D) Kirándulás

A 2016/17-es tanévben csak az őszi félévben volt kirándulás (október 21-23.). Ennek keretében Egerbe, Szilvásváradra és a Bükk-fennsíkra látogattak el a Bolyai Kollégium tagjai Schlett Katalin és Kovács M. Gábor szaktanárokkal, valamint az igazgatóval. A háromnapos kiránduláson 39 kollégista vett részt. A kirándulással kapcsolatban nagyon jók voltak a visszajelzések. Mindenki jól érezte magát, és elégedettek voltunk a szállással is. Képek a túráról . A tavaszi félévre tervezett kirándulás sajnos elmaradt. Ezeknek a kirándulásoknak – a biológiai és földtani ismeretek bővítésén túl – fontos célja a tagság összekovácsolása.

E) Színházlátogatás

A 2016/17-es tanévben összesen két alkalommal voltunk színházban. Ez ugyan kevesebb, mint az előző tanévben megvalósított öt színházlátogatási program, de azok – egy kivételével – csak 3-4 fő számára nyújtottak lehetőséget. Ezzel szemben az idei tanévben mindkét alkalommal nagy létszámban vettek részt hallgatóink a színházlátogatáson, a Csütörtök Esték keretében. Novemberben a Radnóti Színházban Csehov Platonov – Apátlanul című előadását 60 kollégista, márciusban a Thália Színházban a Moszkva – Petuski előadást 45 kollégista tekintette meg. A színházi esték kiváló kulturális és közösségi programok voltak a Kollégium életében. Ezek a programok az NTP-SZKOLL-16 pályázat részét képezték. A szervezésért köszönet illeti Gelencsér Orsolyát.

F) Csütörtök Esték

A 2016/17 őszi félévben vendégeink közt üdvözölhettük Kiss László csillagászt, Barbara Capone fizikust, Hetesi Zsolt fizikust, Bod Péter Ákos közgazdászt, Dezső Tamás asszirológust, Szalai Sándor és Balázs András mérnököket és Csányi Vilmos biológust. Októberben egy kerekasztal-beszélgetés, novemberben pedig a Radnóti Színház Csehov: Platonov – Apátlanul című előadásának megtekintése színesítette a programot. A 2016/17 tavaszi félévben Csabai István fizikus, Timár Gábor és Molnár Gábor geofizikusok, Farkas Bertalan űrhajós, Miklósi Ádám etológus, Hokker Zsolt evangélikus lelkész, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, Eckhardt Gábor zongoraművész, valamint Jánosi Imre fizikus tiszteltek meg minket. Márciusban a Thália Színház Moszkva – Petuski előadásának megtekintése, áprilisban pedig az Egis Gyógyszergyár Tudományos és Technológiai Központjában tett látogatás színesítette a programot. A szervező munkáért köszönet illeti Gelencsér Orsolyát és Telek Mátét. A részletekről lásd a http://www.bolyai.elte.hu/dyn/eloadas/csuteste/regebbi/201620171/ , illetve a http://www.bolyai.elte.hu/dyn/eloadas/csuteste/regebbi/201620172/ oldalakat. A csütörtök esti programok részét képezték a félévnyitó és félévzáró beszélgetések is. Az utóbbi alkalmak kiegészültek a BElZeBuB műsorral. Folytatva a hagyományt, a kollégisták szavaztak arról, hogy melyik csütörtök esti előadás tetszett a legjobban. Ősszel Dezső Tamás, tavasszal pedig holtversenyben Eckhardt Gábor (az előző év után immár második alkalommal) és Farkas Bertalan kapta a legtöbb szavazatot.