Levelezős csapatverseny 2012/2013
A Bolyai Kollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományos és informatikai tehetséggondozó műhelye levelezős csapatversenyt hirdet középiskolás diákok számára a 2012/2013 tanévben.
Kik jelentkezhetnek?
Három fős csapatok jelentkezését várjuk. A feladatok több tudományterületet ölelnek fel, ezért érdemes különböző érdeklődési körrel (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) rendelkező diákoknak jelentkezni, hogy közös erővel, kooperációval a lehető leghatékonyabban tudjátok megoldani a feladatokat.
Hogyan zajlik a verseny?
A verseny három fordulójában a csapatoknak a verseny honlapján közzétett feladatokat kell a kiírt határidőre megoldani. A feladatok között szerepel önálló kutatómunka, mérés, kísérletezés, számítógépes modellezés.
Díjazás
A versenyt legjobban teljesítő 6 csapat meghívást kap egy izgalmas, élményekkel teli egyhetes nyári táborba, ami az érdekes előadások mellett lehetőséget nyújt kirándulásra, sportolásra, kikapcsolódásra, és az egyetemi élettel való ismerkedésre.
Jelentkezés
Jelentkezni lehet e-mailben, a verseny kukac bolyai.elte.hu címen, a jelentkezési lap kitöltésével és az első feladatsor megoldásának beküldésével. A jelentkezési lap tartalmazza a csapattagok adatait, és egy szabadon választott csapatnevet.
A nevezés díjtalan.
Feladatok, határidők
- 1. feladatsor, határidő: 2012. november 26., megoldások
- 2. feladatsor, határidő: 2013. február 11., megoldások
- 3. feladatsor, határidő: 2013. április 15., megoldások
- Eredményhirdetés: 2013. április vége
- Tábor: 2013. június vége
A feladatokra adott megoldásokat e-mailben várjuk a verseny kukac bolyai.elte.hu címre. A beküldött megoldás tetszőleges formátumú lehet, kivéve ha az adott feladat tartalmaz formai megkötéseket.
Szabályzat
Kérjük a csapatokat, hogy csak a saját munkájukat küldjék be megoldásként, külső személy munkáját ne. Természetesen a feladatokhoz kutatómunka, utánajárás, tanári segítségkérés megengedett, egyes feladatokhoz kifejezetten ajánlott. Az együttműködő csapatokat a szervezőbizottság kizárhatja a versenyből.
Jó versenyzést kívánunk!
A verseny kereteit a TÁMOP - 4.2.2/B-10/1-2010-0030 „Önálló lépések a tudomány területén” pályázat biztosította. |