A XXIV. Bolyai Konferencia programja
2019. április 6.
8:00 Regisztráció
8:30 Megnyitó
"Modellezés"
9:00 Asztalos Bogdán (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Szavak jelentésváltozásának vizsgálata a statisztikus fizika eszközeivel
Az utóbbi évtizedekben a számítástudomány rendkívül gyors fejlődésével megjelent egy speciális terület, a természetes nyelv feldolgozás (Natural Language Processing), amely az ember által beszélt és használt nyelvek számítógépek általi megértését és használatát tűzte ki célul. A feladat egyik legalapvetőbb eszköze, a szóbeágyazás, amelynek lényege, hogy a nyelv szavait egy többdimenziós tér pontjaival reprezentálja, és ezek geometriai tulajdonságaiból következtet a reprezentált szavak nyelvi tulajdonságaira.
9:20 Neurohr Barnabás Zsolt (Óbudai Egyetem): Közlekedési táblák felismerése lágy számítási módszerek alkalmazásával
Napjaink egyik legkutatottabb területe a mesterséges intelligencia. A mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök alapja a lágy számítási módszerek ismerete. Ezek közül a legfontosabbak a fuzzy logika, a genetikus algoritmusok és a neurális hálózatok. A közeljövőben a mesterséges intelligencián alapuló eszközök és megoldások szerves részét fogja képezni a mindennapi életünknek. A közlekedésről alkotott fogalmaink várhatóan jelentősen megfognak változni. Gondoljunk csak az önvezető autók megjelenésesére. Jelen előadásban azt szeretném körbejárni, hogy a közlekedési táblák felismerése, milyen képfeldolgozási és lágy számítási módszerekkel valósítható meg.
9:40 Reizinger Patrik (Mathias Corvinus Collegium): A mátrix – mély neurális modellek általánosítóképességének nyomában
A technológiai fejlődés eredményeként rendelkezésre álló nagy mennyiségű adat, valamint a szükséges számítási kapacitás lehetővé tette, hogy a mély neurális hálózatok az élet egyre több területén elterjedjenek a prediktív szövegbeviteltől kezdve az orvosi diagnosztikán át az autonóm járművekig. A paradigma sikere azonban korántsem teljes, ugyanis a történelmi léptékben összehasonlíthatatlanul nagy mennyiségű adat sem elegendő minden esetben kellően általános modellek megalkotásához. Mivel nemcsak arról van szó, hogy az összegyűjtött adatokat, hanem az adatokat generáló - számunkra ismeretlen - folyamatot szeretnénk minél jobban leírni. Ennek során pedig meglepő módon a rendelkezésünkre álló információk pontos „megtanulása” nem ad optimális megoldást, amennyiben ugyanazon jelenségről a jövőben gyűjtött mintákon is kívánunk előrejelzést végezni. Előadásomban bemutatom, hogy az ismert megoldások kínálta lehetőségeket miként lehet tovább bővíteni a hálók kompakt információs struktúrájának, a súlymátrixoknak a vizsgálata által.
10:00 Csorba Benjámin (Eötvös Collegium és Bolyai Kollégium): Tömegeffektusok elméleti vizsgálata a CH3 + HBr → CH4 + Br reakció mikroszkopikus mechanizmusának felderítésére
A címbeli erősen exoterm reakció a brómtartalmú égésgátló anyagok kémiájában rendkívül fontos. A reakció érdekességét adja, hogy a reaktánsok van der Waals-komplexet alkothatnak, melyet a potenciálisenergia-felületen a termékektől egy olyan potenciálgát választ el, amely alacsonyabban helyezkedik el a reaktánsok szintjénél.
10:20 Szünet
10:40 Plenáris előadás: Pálinkás József : Kell-e szabályozni a tudásipart?
11:40 Ebéd
"Biológia"
12:40 Németh Richárd (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Tengerbiológia közérthetően
Magyarországon nagyon kevesen foglalkoznak tengerbiológiával. Természetesen ez nem annyira meglepő, hiszen földrajzilag nem vagyunk nagyon elárasztva tengerekkel. Ma viszont már pár órás utazással elérünk elég sok tengert és hazugság lenne azt mondani, hogy nem tehetnénk is értük mégha a távolság relatíve nagynak is tűnik. Gyerekkorom óta érdekelnek a tengerek és mindigis fekete bárány voltam amikor elmondtam, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Szeretném hazánkban megmutatni az embereknek, hogy a tengerek világa mennyi újdonsággal rendelkezik és mennyi mindent lehet róluk megtudni és milyen mértékű lehet az ember által okozott szennyezés ami sok esetben nem a hanyag mentalitás hanem a helyzet ismeretlen mivoltából ered. Le szeretném dönteni a műanyag rossz és a korallok pusztulnak jogos, bár nagyon felszínes ismeretét és megmutatni mi is van emögött.
13:00 Jász Anna (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A dorzomediális talamusz optogenetikai gátlásának vizsgálata egerek alvási periódusában.
A dorzomediális talamusz (DMT) calretinin pozitív (CR +) neuronjainak egyedülálló anatómiai kapcsolatai és fiziológiai aktivitása utal ezen neuronok kulcsszerepére az ébredésben és az éberségi szint szabályozásában.
13:20 Jordán Lilla (Bolyai Kollégium): A környezeti hőmérséklet és a szaporodási befektetés kapcsolata gyíkoknál
Az ektoterm élőlények, így a gyíkok is, a környezeti hőmérsékleten keresztül képesek a megfelelő testhőmérséklet elérésére és élettani folyamataik, aktivitásuk optimalizálására. A klímaváltozás miatt gyorsan változó termális környezet azonban kihívást jelenthet számukra. A változó környezethez való alkalmazkodás nélkül az élettani folyamataik szuboptimális működése hosszú távon igen káros következményekkel, például szaporodóképességük csökkenésével járhat. Kutatásunk során hazai nyakörvösgyík-fajokon (Podarcis taurica, Lacerta viridis) vizsgáljuk, hogy a nőstények szaporodási állapota befolyásolja-e a hőmérsékleti preferenciájukat és hőmérsékletfüggő fiziológiás teljesítményüket. Eredményeink azt mutatják, hogy a szaporodási stádium meghatározza a hőmérsékleti preferenciákat és toleranciákat. A vemhes nőstények alacsonyabb hőmérsékleteket preferálnak és hőmérsékleti tolerancia-tartományuk is leszűkül. A tojások lerakása jelentős teljesítménybeli növekedéssel jár. Ezek alapján a hőmérséklet emelkedése nem csupán az egyedek túlélésére, hanem szaporodásukra is negatívan hathat.
13:40 Nagy Anikó (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Sejtes önemésztési folyamatok mirigyekben - avagy mi is az a krinofágia?
Az élőlények sejtjeinek egyik alapvető folyamata az autofágia (sejtes önemésztés), amely során a sejt saját elöregedett, hibás vagy feleslegessé váló makromolekuláit illetve sejtszervecskeit bontja le alkotórészeire, és ezeket újabb felépítő folyamatokban használja fel. Ennek egy speciális típusa a krinofágia, mely során a szekréciós granulumok közvetlenül egyesülnek a lizoszómákkal, beltartalmuk ezáltal lebontásra kerül. Bár a folyamatot már 53 évvel ezelőtt felfedezték, molekuláris szabályozásának felderítése csak napjainkban kezdődött el. Tanulmányozására ideális modell az ecetmuslica késői lárva és fiatal báb nyálmirigye, hiszen benne a fejlődés során intenzíven zajlik krinofágia. A folyamat orvosbiológiai jelentősége óriási, mivel szerepe lehet például a kettes típusú cukorbetegség, az acut panreatitis és a Crohn-betegség kialakulásában is.
14:00 Füzesi Dóra (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Számítógépes anyagcseremodell a M. tuberculosis nukleotid anyagcseréjének feltérképezésére
14:20 Poszterszekció
"Orvosbiológia"
15:20 Bajtai Eszter (Medical University of Vienna): A kemoterápiát túlélő tumorsejtek karakterizálása
A rák korunk egyik legsúlyosabb és legelterjedtebb betegsége, melynek sikeres kezelésére a mai napig nincs biztos megoldás. A terápia során az egyik legnagyobb problémát a tumorsejtekben kialakuló rezisztencia jelenti, melynek következtében a visszatérő daganat ellenállóvá válik a különböző kezelésekkel szemben. Kísérleteink során in vitro modellekben teszteltük a daganatsejtek ellenálló képességének kialakulását. Emlőtumorokból izolált sejtvonalakat kezeltünk 5 napon át magas dózisú kemoterápiás szerekkel (doxorubicin), majd több héten keresztül követtük a túlélő sejtek morfológiai és molekuláris változásait. Váratlan módon a túlélő sejtek hasonló, a celluláris szeneszcenciára utaló eltéréseket mutattak az összes vizsgált sejtvonal esetén. Mivel a szeneszcencia mai ismereteink szerint irreverzibilis, a DNS károsodás hatására bekövetkező terminális sejtciklus lezárást jelent, meglepő, hogy eredményeink alapján ezek a túlélő tumorsejtek hosszú idő elteltével mégis képesek kilépni ebből az állapotból, és osztódóképességüket visszanyerve ismét tumort képeznek. A későbbiekben ezekre a túlélő sejtekre kifejlesztett célzott terápia jelentős előrelépést hozhat a daganatos megbetegedések kezelésében.
15:40 Erdélyi Dániel (Bolyai Kollégium): Az emberi genom módosításának jelene és jövője
Az élőlények genomjának módosítása a molekuláris biológia talán legfontosabb és legkomolyabb eszköztárral rendelkező területe. A génmódosított élőlények gyakorlatilag megkerülhetetlenek a mindennapi életben, és több ezer milliárd dolláros piacokat tartanak fent. Régóta ismert, hogy a génmódosítás eszközei kis módosításokkal az egész élővilágon belül működnek. Az emberi genom módosítása azonban, a benne rejlő lehetőségek ellenére egy nagyon szűk réteg által volt kutatva, alapvetően elméleti síkon. Azonban az egyre hatékonyabbá váló géneditáló módszerek, valamint az emberi génműködés egyre behatóbb ismeretének köszönhetően korábban elérhetetlen álmok váltak reális lehetőséggé. A közelmúlt nagy port kavaró eseményeinek köszönhetően kijelenthető, hogy a szellem kibújt a palackból, és mindenkinek érdemes tisztában lenni vele, hogy mire képes. Előadásomban elsősorban az emberi genom módosításának már meglévő módszereiről szeretnék beszélni, különös tekintettel előnyeikre, illetve hátrányaikra, továbbá a jelenlegi és a jövőbeli jogi szabályozásáról.
16:00 Pejtsik Diána (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A korai környezet szerepe a kihívásokkal szembeni válaszkészség kialakításában
Mentális egészségünket nagyban meghatározza, hogy milyen módon vagyunk képesek megküzdeni a minket érő kihívásokkal. Ez a képességünk zavart szenvedhet, ha nem megfelelő a minket körülvevő környezet gyermekkorban, az ellenállóképesség és az ezt szabályozó idegrendszeri struktúrák fejlődésekor. Humán irodalmi adatok alapján ez az agyunkban működő, modulátoros szerepű szerotonerg rendszer megváltozásával jár, ennek pontos mechanizmusa azonban nem ismert. A mélyebb megértéshez állatmodelleket alkalmazunk, melyek közül kiemelkedő érdeklődés övezi a zebradánió modellt, mely egyszerűbb, homológ idegrendszeri felépítése mellett könnyen vizsgálható és manipulálható. Kísérleteink során találtunk egy érzékeny fejlődési periódust, melyben a környezet zavarainak hatására az állatok nem lesznek képesek adekvát módon reagálni a környezeti kihívásokra, emellett agyi szerotoninszintjük nyugalmi állapotban a stresszelt kontrollhoz, sztresszelt állapotban pedig a nyugalmi kontrollszinthez közelít. Humán antidepresszánssal történő kezelés hatására a zavart válaszkészség visszaállt a kontroll szintjére. Vizsgálataink rámutattak, hogy a stresszre adott szerotoninválasz meghatározza egy egyed kihívásokkal szembeni megküzdését, mely nem megfelelő gyermekkori környezet esetén zavart szenvedhet.
16:20 Gaszler Péter (Romhányi György Szakkollégium ): A sebgyógyulás egyik szabályozója, a Flightless-I fehérje konformáció-funkció sajátságai
A gelsolin szupercsalád egyik tagját, a Flightless-I fehérjét számos vizsgálat a sebgyógyulás negatív szabályozójaként azonosította. A Ca2+-ion által szabályozott gelsolin az aktin citoszkeleton multifunkcionális regulátora, képes aktin monomerek nukleálására és aktin filamentumok vágására, sapkázására. A Flightless-I molekuláris szerepe nem tisztázott.
Rekombináns módon előállított fehérjék (gelsolin, Flightless-I GH16) aktin aktivitásait és Ca2+-ion-függő regulációját vizsgáltuk a molekuláris biofizika, fluoreszcencia spektroszkópia és teljes belső visszaverődésen alapuló fluoreszcencia mikroszkópia módszereivel.
Eredményeink: A gelsolin – összhangban eddigi ismereteinkkel – a Ca2+-ion koncentrációjától függően elősegíti az aktin filamentumok polimerizációját, ellenben a Flightless-I a Ca2+-ion koncentrációjától függetlenül gátolja azt. Megfigyeléseink szerint a Ca2+-ion jelentős szerkezetváltozásokat indukál a gelsolinban, míg a Flightless-I konformációjára nincs ilyen hatással.
A Flightless-I és a gelsolin eltérő szerkezettel és szabályozó mechanizmussal rendelkezik. Hipotézisünk szerint a Flightless-I az aktin polimerizációjának gátlása által csökkentheti a sebszéli fibroblasztok és keratinociták migrációját – lassítva ezáltal a sebgyógyulást.
Támogatók: „EMMI ÚNKP-18-2-1 TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT(GP)”;PTE-ÁOK(KA No: 2018-01,BP);Romhányi György Szakkollégium(GP); Mihály József (MTA-SZBK) Flightless-I-plazmid
16:40 Szebik Huba (Eötvös Collegium): A korai szociális zavarok hatása a felnőttkori agresszív magatartásra és a prefrontális kéreg hálózati működésére
A gyermekkori szociális elhanyagolás gyakran okoz szociális deficitekkel társuló pszichiátriai rendellenességeket, amelyek hátterében az ebben az életkorban jellemző idegi hálózati átrendeződések zavara állhat. Célunk a felnőttkori szociális zavarok hátterében álló idegrendszeri aktivációs mintázatok, illetve a szerotonerg jelátvitel vizsgálata volt a prefrontális kéregben (PFC), amely alapvető szerepet játszik a szociális magatartások szabályozásában és gyermekkorban döntő fontosságú hálózati átrendeződésen megy keresztül.
Vizsgálatainkhoz a szociális elhanyagolás laboratóriumi állatmodelljét, a szociális izolációt használtuk, az izolációnak kitett egerek felnőttkorban abnormális szociális magatartást mutattak. A szociálisan tartott állatok esetén agresszív interakciót követően a szerotonin-transzporter – ami az extracelluláris szerotonin-szint legfontosabb szabályozó molekulája – növekedett immunreaktivitása volt kimutatható a nyugalmi állapotban lévő kontrollokhoz képest, ugyanezen hatás az izoláltan nevelt állatok esetében nem volt megfigyelhető. Továbbá, a szociális izoláció hatására a PFC alrégióinak funkcionális interakciója nagymértékben felborult. A szociális izoláció agresszív interakció során tehát a PFC zavart hálózati működését okozta, amelynek hátterében módosult szerotonerg neuromoduláció állhat.
17:00 Szünet
"Humán tudományok I."
17:20 Harlov-Csortán Melinda (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Hollókő, örökséggé lehet a falu és közössége?
Előadásomban az UNESCO világörökséggé válás folyamatát és hatását kívánom ismertetni multidiszciplináris és kritikus szemlélettel az egyik első magyaroroszági helyszín, Hollókő példáján keresztül. Vizsgálatom tárgya a műemléki védelem kezdetéttől (az 1950-es évek vége) napjainkig foglalja össze a település és közösségében történt folyamatokat tágabb történeti, kulturális, politikai és társadalmi keretben végrehajtva a kutatást. A kronológiai ismertetéssel szemben a prezentáció négy kutatási szempont szerint tárgyalja a folyamatokat: az aktorok, intézmények és nemzetközi irányzatok befolyásoló hatása, a védett terület definiálása, az örökségesítés folyamatában értékké vált elemek reprezentációja, valamint a történetiség szempontjai szerint. A prezentációm ezen felépítésével kívánom a kiválasztott esettanulmány ismertetése mellett a téma sokoldalú megközelítésének metodológiai lehetőségeit is bemutatni, és így remélhetőleg hasznossá tenni azt bármely tudományterület képviselője számára.
17:40 Santavecz Anita (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Női írók a 19. században
Kutatásom irodalomtörténeti megközelítésű. Kazinczy Ferenc levelezését vizsgáltam abból a szempontból, hogy miképp jelenik meg a szövegben a női írókról való beszéd. Kazinczy és pályatársai a terjedelmes levelezésben számos alkalommal utalnak úgynevezett poetriákra, vagyis írőnőkre és költőnőkre. A női írás megjelenése és elterjedése a társadalomtörténettel is szoros kapcsolatban áll. A 18. század végén egyre több poetria kezd el publikálni, a következő évszázadban pedig egyes férfi írói csoportok, akik az irodalom intézményét is alakították, a pártfogásukba vesznek író és költő nőket. A Kazinczy-kör Dukai Takács Judit irodalmi tevékenységét pártolta. A férfi pályatársak arra törekedtek, hogy irányítani tudják Dukai Takács kőltői szerepléseit. A levelezésben a poetria szerep megalkotására és a női írói szerep hivatásosodására tett gesztusokat fogom vizsgálni, illetve a megképzett poetria szerep reprezentációs jellegeit. A kutatásomban a 19. századi női írás sajátosságairól, alakulástörténetéről és a női írás recens megítéléséről lesz szó.
18:00 Mogyorósi Renátó Manuel (Pécsi Tudományegyetem): A Krím-félsziget elcsatolása
Oroszországot a 90-es években válságok sorozata sújtotta, geopolitikai játéktere beszűkült, a Nyugat bekerítette. A 2000-es évek elején azonban sikerült talpra állnia: a Krím-félsziget annexiója a bipoláris világ utáni korszak egyik fontos cezúrája, amely világossá tette a nyugat-európai körökben, hogy egy új korszak küszöbén állunk. Előadásomban bemutatom az amerikai hegemón világrendet elutasító, geopolitikai érdekeit masszívan védő Oroszország nyugati kihívásokra adott válaszait a Krím-félsziget elcsatolásának tükrében. Az annexiónak meg kell vizsgálni az orosz, valamint euratlanti interpretációját, fel kell tárni, hogy mennyire védhető a moszkvai álláspont, mely szerint Krím a nemzetközi normák betartása szerint csatlakozott a Föderációhoz. Mivel az éremnek - mint mindig - most is két oldala van, fontosnak tartom azt, hogy mindkét fél álláspontja mellett és ellen is felsorakoztassak érveket.
18:20 Sipos Ágoston (Bolyai Kollégium): Ki volt valójában "Te is fiam, Brutus" - Egy névazonosság története
A Julius Caesar ellen Kr.e. 44-ben elkövetett merénylet körülményei jól ismertek, az a legenda is, miszerint a haldokló dictator "Te is, fiam, Brutus?" kiáltással reagált arra, amikor gyilkosai között meglátta Marcus Junius Brutust. Ezt az elméletet elsősorban Shakespeare drámája táplálja, az ókori szerzők közül Plutarkhosz és Suetonius szerint sem szólalt meg Caesar, bár utóbbi megemlíti, hogy vannak akik szerint görögül megszólította Brutust. Az események mélyebb vizsgálata alapján azonban minden jel arra mutat, hogy Caesar, ha mély megdöbbenéssel fogadta egy Brutus részvételét az összeesküvésben, az nem Marcus volt, hanem név- és valószínűleg távoli rokona, Decimus Junius Brutus Albinus. Decimus a polgárháborúban mindvégig Caesar oldalán állt, ellentétben Marcusszal, aki Pompeius és az optimaták híve volt. Mindkettejükről szólnak olyan - meglehetősen kétséges - elméletek, melyek szerint valamelyikük Caesar törvénytelen fia lehetett. Ennek ellenére Decimus Brutus mégis oly kevéssé ismert, hogy a Shakespeare-darabban a neve is hibásan szerepel, míg Marcus Brutus a populáris kultúrában ismert személynek számít. Előadásomban olyan tényeket fogok felvonultatni, melyek alátámasztják, hogy Decimus Brutusra nagyobb eséllyel vonatkozhatott Caesar megdöbbenése, továbbá összehasonlítom a két Brutus merénylet utáni életét, megvizsgálandó azt, hogy miből eredhet a félreértés.
18:40 Szabó Róbert (Melanchthon Evangélikus Szakkollégium): A Kalocsai Érseki Főgimnázium hősi halált halt és kitüntetést nyert személyei
Az első világháború befejezésének (1918) centenáriuma kapcsán rendkívül fontos a még feltáratlan források kutatása, feldolgozása. Mindenekelőtt szükséges lehet a háborús veszteség elemzése helytörténeti szempontból. A kutatás témája így megválasztható egy-egy település, de akár egy-egy intézmény áldozatvállalásának bemutatásán keresztül is. Előadásom témájának megválasztásakor így én is erre törekedtem.
19:00 Szünet (vacsora)
20:00 Közösségi program: Müpa, Boomwhackers - csődobolás
2019. április 7.
7:45 Regisztráció
8:00 Szakmai reggeli a Morgan Stanleyvel
"Humán tudományok II."
9:00 dr. Bognár Csaba (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Reklám és menedzsment a jogi szolgáltatások piacán
A digitalizáció szinte minden területen korábban felfoghatatlan változások sorát tárja elénk, alapjaiban alakítva át életünket, az ügyvédi munkát is. A nem ismeretségi ügyvédválasztás egyik legfontosabb szempontja a virtuális megjelenés, a posztmodern folyamatosan újuló követelményeihez igazodás, elektronikus felületek kialakítása és az ott beérkező érdeklődések megkeresések fogadása. Nem csupán ügyvédségen belüli, de a szaktudást kiváltó számítógépes háttérbázison alapuló szolgáltatókkal is egyre élénkebb versenyhelyzet alakul ki. Megszokott formákat óvó szabályozások a kor követelményeihez való igazodáshoz szintetizálódnak. Az ügyvitelhez elengedhetetlenné válik a jogászi tudáson túli menedzsment szemlélet, digitális és interkulturális kompetencia. Mindezek értékelése és kutatása segít megragadni számtalan lehetőséget és új piaci szegmenset, melynek kihasználása nélkülözhetetlen a talpon maradáshoz. Ügyvédi honlapok empirikus vizsgálata nyújthatja azt a kutatási felületet, ahol a titkokat őrizni akaró tradíciók és posztmodern találkozásában a transzparens kirakatok és reklámok monitor képernyőin át segítenek belelátni a zárt ajtók mögött folyó munka napi valóságába.
9:20 Rácz Márk (Károli Gáspár Református Egyetem): Fogyasztóvédelmi jog
Előadásomban azt mutatom be, hogy a mai Magyarországon milyen lehetőség van a fogyasztók jótállás-és szavatosság-igényük érvényesítésére.
9:40 Reizinger Kristóf (Mathias Corvinus Collegium): A pénz születése a modern gazdaságban
A közgazdaságtanban sokáig uralkodó megközelítés volt, hogy a bankok pénzügyi közvetítőként funkcionálnak, vagyis becsatornázzák a gazdaságba a rövid futamidejű megtakarításokat és hosszú lejáratú hiteleket nyújtanak a beruházásokhoz. A 2007-2008-as gazdasági világválság rámutatott arra, hogy a pénzről és a bankrendszerről megalkotott uralkodó világkép nem alkalmas a gazdasági-pénzügyi folyamatok leírására, ennek hatására került újrafelfedezésre az ún. endogén pénzelmélet, ami szerint a bankok hitelnyújtással pénzt teremtenek, vagyis nem a betétekből jön létre a hitel, hanem a „semmiből” keletkezik.
10:00 Szűcs Bernadett (Károli Gáspár Református Egyetem): A gyermekszületéshez kötődő átmeneti rítusok az ókori Egyiptomban
10:20 Csibor Ferenc (Magyary Zoltán Szakkollégium): A Virginia Plan New Jersey Plan vita és hatása az USA alkotmányára
Előadásomban bemutatom az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának megszületésének egyik leglényegesebb vitáját, amikor a New Jersey és a Virginia alkotmánytervek kerültek egymással szembe és megosztották az összegyűlt Alapító Atyákat. Egyben megpróbálok választ adni arra a kérdésre, milyen hatással volt a két alkotmánytervezet és ezek megvitatása a végleges alapokmányra. Először bemutatom az Alkotmányt megelőző Konföderációs Cikkelyeket, majd a philadelphiai alkotmányozó konvenció körülményeit jellemzem. Ezek után jellemzem a Virginia Plant, annak felépítését, és hogy miért váltott ki felháborodást az alkotmányozó gyűlésen jelen lévő Alapító Atyák köréből. Ezután a tervezetre válaszreakcióként megalkotott Nem Jersey Plant írom le ugyanezzel a módszerrel, szerkezetét, tartalmát, jelentőségét. Rávilágítok milyen kritikák érték a tervezetet, majd végül elmondom, a két tervezet milyen hatással volt a végső Alkotmányra, mely elemeiben mutatkoznak meg, hogyan befolyásolták tartalmát.
10:40 Poszterszekció
11:40 Plenáris előadás: Török Csaba : Jaj annak, aki gondolkodik! Értelmiségi helykeresésünk a világban
12:40 Ebéd
"Földtudomány"
13:40 Pacskó Vivien (Bolyai Kollégium): Vizes vidékek vizsgálatának viszontagságai
A műholdas távérzékelés lehetővé teszi a Föld felszínének átfogó és részletes vizsgálatát, amennyiben megfelelően értelmezzük a szenzor által rögzített adatokat. De hogyan is lesz tulajdonképpen a visszavert elektromágneses hullámokból a felszínre vonatkozó információ? A távérzékelésen alapuló felszínosztályozás az a folyamat, mely során a felszín egységnyi területű részeihez felszínborítási kategóriát rendelünk műholdfelvétel(ek) alapján. Alappillérei (i) maguk a műholdfelvételek, (ii) megbízható terepi referenciaadat, valamint (iii) egy megfelelő osztályozó algoritmus. Mit tehetünk, ha ezek közül valamelyik nem áll rendelkezésünkre? Milyen pontossággal kategorizálhatunk összetett élőhelyeket? Előadásomban a felszínosztályozás menetét, nehézségeit és lehetséges eredményeit szeretném bemutatni egy hazai „vizes vidék” példáján.
14:00 Pánczél Emese (Bolyai Kollégium): Múlt és jelen: miről mesélnek a források az ország első fővárosában?
A források a felszín alatti vízáramlások természetes felszínre lépési pontjai, jellemzőik és ezek időbeli változásai a mögöttes áramlási rendszerről és az e mentén zajló kőzet-víz kölcsönhatásokról nyújtanak információt, ezáltal megismerhetjük a terület hidrogeológiai működését.
14:20 Papp Luca Sára (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Borsod-Abaúj-Zemplén megye biogáz-potenciálja és annak energetikai hasznosítási lehetőségei
A biogáz egy sokrétűen felhasználható, Európa-szerte egyre nagyobb arányban alkalmazott megújuló energiaforrás, ám hazánkban ennek ellenére méltatlanul kevés figyelmet kap. Napjaink globális környezeti válságában azonban több megoldásra váró kérdésre is megfelelő alternatívát kínálhat: egyszerre járulhat hozzá a növekvő mennyiségű hulladék környezetbarát kezeléséhez, illetve egy hosszútávon is fenntartható energiarendszer megvalósításához. A biogáz alapanyagai leginkább olyan szerves hulladékok, melyek ártalmatlanítása jelenleg is kötelező, azonban biogázként történő energetikai hasznosításuk további ökológiai és gazdasági előnyökkel járhat.
14:40 Szünet
"Anyagtudomány"
15:00 Horváth András (Bolyai Kollégium): Nagynyomású csavarással deformált tömbi Cu60Zr20Ti20 fémüveg mechanikai és anyagfizikai tulajdonságainak vizsgálata
A modern technológia kihívásai közé tartozik olyan, korábban nem ismert anyagok, ötvözetek előállítása és vizsgálata, amelyek az adott célkitűzésnek optimálisan megfelelnek – jobban, mint az egyes ötvözők kombinálásával kapott hagyományos kristályos fázisok. Az anyagok egy ilyen lehetséges metastabil családja az amorf szerkezetű fémüvegek csoportja. TDK dolgozatomban tömbi amorf Cu60Zr20Ti20 fémüveg tulajdonságait vizsgáltam röntgendiffrakcióval, pásztázó elektronmikroszkópiával és kalorimetriával. Előadásomban - a közönség vegyes összetételét, és eltérő mértékű előismereteit figyelembe véve - előbb kicsit általánosságban fogok beszélni az anyagfizika vizsgálati módszereiről, majd pedig saját kutatásom eredményeit és tapasztalatait fogom ismertetni.
15:20 Péterffy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A besugárzás képlékeny alakváltozásra gyakorolt hatásának modellezése a mikronos mérettartományban
Besugárzás hatására a Zr ötvözetekben a szennyezők száma jelentősen megnő. A szennyezők nagy lokális feszültségtere akadályozza a diszlokációk szabad mozgását (melyek a plasztikus deformációért felelősek) ezáltal a minta deformációs tulajdonságait jelentősen befolyásolja a folyamat. Ismert, hogy a plasztikus deformáció hirtelen, lavinaszerű események során jelentkezik melyet mikropillár kísérletekkel igazoltak. Ezen események statisztikájából levonható az a következtetés, hogy ez egy kritikus jelenség.
15:40 Harmat Ádám (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): Funkcionalizált makropórusos polimer hordozók 3D nyomtatása enzimrögzítés céljára
Napjaink vegyiparában egyre nagyobb teret hódít az enzimek katalizátorként való alkalmazása, mivel alkalmazásukkal hatékony, szelektív, és nem utolsósorban környezetbarát szintézisek valósíthatók meg. Az enzim rögzítése szilárd hordozón megkönnyíti az alkalmazott enzim elválasztását, visszanyerését, emellett sok esetben megnő az enzim stabilitása. A „digital light processing (DLP) 3D nyomtatás egy fotopolimerizációs elven működő additív gyártástechnológia, mely lehetővé teszi különböző geometriájú polimer struktúrák mikrométeres pontossággal való előállítását. A funkcionalizált felületű nyomtatott hordozók felhasználhatók enzimek utólagos rögzítésére.
16:00 Krammer Réka Melinda (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): Enzim immobilizálása különböző organoszilán elegyekkel funkcionalizált Halloysite típusú nanocsöveken
Az enzimek, illetve az általuk katalizált folyamatok jelentősége egyre növekvő tendenciát mutat, hiszen specifikus aktivitásuk és szelektivitásuk számos területen kezd nélkülözhetetlenné válni. Alkalmazásukat azonban gyakran akadályozza a rövid katalitikus élettartamuk, instabilitásuk, valamint a hasznosítás és az újrahasznosítás nehézségei. Erre a problémára jelenthet megoldást az enzim immobilizálása. A nano-méretű és szerkezetű hordozó rendszerek újszerű távlatokat nyitnak finomhangolható tulajdonságaik révén. A kutatás alumínium-szilikát alapú nanocső, ún. Halloysite enzimhordozóként történő alkalmazására irányul. Modell enzimként a CaLB lipáz szolgált, mely képes királis alkoholok és aminok enantiomertiszta formában történő előállítására, melyek jelentős építőkövei lehetnek számos gyógyszer intermedier előállításában.
16:20 Szünet
16:40 Zárszó, eredményhirdetés
Poszterek
2019. április 6.
1. Biró Bálint (1,2), Fábián Renáta (1,2), Hiripi László (1), Egerszegi István (2), Oláh János (3), Kovács András (3), Klecska Eszter (2), Bodó Szilárd (2, 4) (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ-Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet (1); Szent István Egyetem (2); Debreceni Egyetem (3); Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ-Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet (4)): Esettanulmány: egy különleges kiméra
A kimérizmus régóta foglalkoztatja az emberiséget. A kifejezés a Görög mitológiából eredeztethető, ahol Chimaera egy szörnyszülött, aki oroszlán, kecske és kígyó testrészekkel rendelkezik. Biológiában az olyan élőlényeket nevezzük kiméráknak, amelyek genetikailag eltérő sejtekből állnak. Az élettudományban a kiméra modellek óriási jelentőséggel bírnak (pl.: őssejtkutatás, xenotranszplantáció).
2. Borza Beáta (Debreceni Egyetem): Protokolfejlesztés bioszimiláris termékek glikoszimilaritásának meghatározására
A fehérje alapú bioterápiás gyógyszerek valamint bioszimilárisaik polipeptid láncain elhelyezkedő glikánoknak fontos szerepe van azok hatásmechanizmusában. Ezen cukor struktúrák kihatnak mind a készítmény hatékonyságára, mind pedig biztonságos használatra. Ennélfogva a glikoziláció, mint kritikus minőségi jellemző (CQA) értelmezhető terápiás fehérjék innovátor és biohasonló variánsuk fejlesztése és gyártása esetén. Jelen munkánkban lézer indukált fluoreszcens detektálással (LIF) összekötött kapilláris elektroforézissel (CE) határoztuk meg etanercept esetén a bioszimilaritás bizonyos attribútumait (lásd: glikoszimilaritás) az innovátor (Enbrel®) és a bioszimiláris (Benepali®) verziók között, azok N-glikozilációs mintázata alapján. A két változat oligoszacharid struktúráit azonosítottuk, majd elvégeztük N-glikozilációs profiljaik mennyiségi összehasonlítását a relatív csúcsterületek alapján. A felhalmozott adatok alapján megteremtettük az alapjait egy olyan protkol megalkotásának, amelynek segítségével a glikoproteinekhez kapcsolódó cukorszerkezetek kvantitatív meghatározása egyszerűen és gyorsan elvégezhető, akár minden egyes gyártási lépés során.
3. Brigitta Mészáros (Debreceni Egyetem): Tüdőbeteg humán szérum minták N-glikozilációjának vizsgálata kapilláris elektroforézissel
Világszerte a tüdőrák a leggyakrabban diagnosztizált és legmagasabb halálozási rátával rendelkező daganatos megbetegedés. Ennek legfőbb okai a kései diagnózis és az invazív diagnosztikai módszerek kockázata. A vérszérumból történő glikobiomarkerek azonosítása megoldást jelenthet a daganatos megbetegedések korai, illetve hatékony diagnosztizálására. A sejtek felszínét komplex cukrok borítják, amelyek már a betegség korai szakaszában specifikusan módosulnak. Például a tüdőrák, vagy a COPD esetén is jellegzetes változások következnek be a glikán-bioszintézisben, így a glikoproteinek poszttranszlációs módosulásában is számos eltérést eredményeznek. Mindezek alapján a vérszérum glikánprofiljában bekövetkező jellegzetes változások jól használhatók egyes betegségek diagnosztizálására. Munkám során kontroll, tüdőrákos és COPD-s humán szérum minták N-glikozilációs profilját határoztam meg kapilláris elektroforézissel. Azonosítottam a szérum glikoproteinjeiből az endoglikozidációs emésztés során felszabaduló glikánokat. Statisztikai módszereket alkalmazva összehasonlítottam a referencia és a különböző betegségekkel diagnosztizált betegek vérszérum mintáinak eredményét, majd a glikánprofil módosulások alapján következtetéseket vontam le.
4. Csík Ádám Lajos (Móra Ferenc Szakkollégium): Az 1968-as Csehszlovák bevonulás a Magyar Néphadsereg gépkocsizó lövészezredeinek szemszögéből
5. Dózsa Gréta (Sántha Kálmán Szakkollégium): Mozgásterápia hatékonyságának vizsgálata alkoholbetegek körében
Hazánkban az alkoholbetegség és szövődményei az utóbbi években megszaporodtak. A mozgásszervrendszert is érinti, így ezeknek a betegeknek a fizioterápiás vizsgálata, fejlesztése szükségszerű. Célunk az alkoholfüggőséggel küzdő betegek mozgásszervi állapotfelmérése és egy általános tornaprogram hatékonysági vizsgálata.
6. Farsang Róbert (Pannon Egyetem): Prekoncentrációs módszerek fejlesztése fluoreszcensen jelölt szénhidrátok kapilláris elektroforézis alapú analíziséhez
A kapilláris elektroforézis (CE) kiemelkedő hatékonyságú elválasztástechnikai módszer, amellyel képesek vagyunk rendkívül kis mennyiségű, akár néhány nL mintát is vizsgálni. Azonban a biológiai minták gyakran annyira alacsony koncentrációjúak, hogy még rendkívül érzékeny fluoreszcens detektálás módszerrel sem detektálhatók a kívánt analitok. Számos módszert publikáltak minták prekoncentrálására, de ezek gyakran kis hatékonyságúak, vagy túl bonyolultak.
7. Gál Nóra (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Stressz hatására történő génexpresszió változás vizsgálata árpa növényekben
A növények, ahogy mi emberek is, számos stratégiát kidolgoztak törzsfejlődésük során az őket ért környezeti stressz kivédésére, hatásának csökkentésére. Fejlődésük azonban nem tudja felvenni a versenyt a korunkban tapasztalható éghajlatváltozással, ezért a szokatlan szárazság, vagy épp túl sok eső, meleg vagy hideg komoly stresszt okozhat számukra. Ez a stressz terméscsökkenéssel jár, ami főleg gabonanövényeink esetén jelent komoly problémát. Annak érdekében, hogy a terméscsökkenést megállítsuk, szükség lehet olyan növények molekuláris növénynemesítéssel történő létrehozására, melyek a sokféle stratégia pozitív tulajdonságait egyesítik kiváló stressztűrő képességet kialakítva. Ehhez elengedhetetlen azoknak a géneknek az ismerete, amelyek szerepet játszanak a stressztűrés kialakításában. Munkánk során olyan géneket keresünk, melyek expressziója szárazság, vagy hőstressz esetén megváltozik. Ehhez az árpát választottuk, melynek stressztűrő képessége a búzáéhoz hasonló. Kiváló modellnövény munkánkhoz, mivel teljes genomját ismerjük, melynek mérete kisebb, mint a búzáé, így könnyebb munkát biztosítva Előadásomban részletesen bemutatom az expresszió változás követésére használt módszert, illetve így elért eredményeinket.
8. Jóna Eszter (Pannon Egyetem): Humán szérum minták glikán analízise PNGase F enzimes reakciók optimalizálásával
A glikán biomarkerek alkalmazása elősegítheti számos betegség korai stádiumban történő
9. Karácsonyi Krisztina (Kerényi Károly Szakkollégium): A magyar reprezentációs főnevek szintaktikai szerkezete
A magyar reprezentációs főneveknek jelentéstani szempontból két fő kategóriáját különböztethejük meg. Beszélhetünk ’story’ (történet) típusú (pl. könyv, cikk, regény), valamint ’picture’ (kép) típusú (pl. festmény, fotó, rajz) reprezentációs főnevekről. Poszteremben arra vállalkozom, hogy bemutassam az ilyen típusú magyar főnevek szintaktikai szerkezetét, mégpedig a grohmanni fáziselméletet felhasználó, minimalista generatív ágrajz formájában. Mivel korábbi kutatásaim során a magyar főnevek néhány más csoportját is vizsgáltam már, ilyen módon jelen poszter a korábban megkezdett kutatás kiterjesztéseként; egy – a magyar főnevek szintaktikai szerkezetét, azok morfoszintaktikai sajátságait aprólékosan bemutatni képes – komplex modell részeként értelmezhető. Poszteremben a reprezentációs főnevek ismertetése után az elméleti háttérre térek ki (grohmanni fáziselmélet működése), majd ismertetem a konkrét ágrajz felépítését (amelyhez kapcsolódva kitérek a generatív mondattan néhány kurrens alapvetésére) is. Végül a reprezentációs főnevek szintaktikai szerkezetét összevetem a relációs főnevek (pl. az asztal sarka) ugyanebben a modellben létrehozott, vonatkozó ágrajzrészleteivel; ilyen módon rávilágítva a két típus hasonlóságaira és különbségeire.
10. Nyerki Emil (Eötvös Loránd Szakkollégium): Rák áttét előrejelzése Markov-láncok segítségével
Manapság igen sokat lehet hallani különböző statisztikákat, hogy mely halálozási ok a legjelentősebb. Ezek között szinte mindegyik országban első helyen áll a szív és érrendszeri betegségek, mint a szívroham, érelmeszesedés. Csupán a fejlődő országok kis részében előzik meg ezen betegségeket a fertőzések, de ez esetben a higiéniás környezet is az oka. Emellett az öregedő társadalom miatt a neurodegeneratív betegségek aránya is kezd emelkedni, melyek ellen rendkívüli erőfeszítéssel irányulnak kutatások, több kevesebb sikerrel.
11. Rába István (Bolyai Kollégium): What story are scales telling? Comparative analysis of scales from geothermal systems
We meet in our every day life to limescales. We face them in our bathroom, shower, toilet, water tap, even in our long since not washed dinner set or glasses. These mineral percipitations can be beautiful with the impressive structures of the scale, but can be harmful for our water supplying systems.
This scaling event happens in geothermal systems too. The operators of the geothermal plans face increasingly these problems. The limescale can decrease the inner diameter of the geothermal pipes, even enterily close them.
In my research I compared the limescales from two different geothermal systems (Mályi and Bőny) for this reason, in many petrological-, mineralogical- and geochemical analyses. These surveys were macro-and microsopic characterization of the thin sections of the samples, XRD analysis and Scanning Electron Microscope analysis, Mössbauer-spectroscopy, γ-spectroscopy, and ICP-MS survey.
In my research I compared these two different mineral percipitation in many different ways, and from these data I tried to correspond them or to make a distinction between them.
My goal with this method was to interpret the difference between the two scale samples and that can lead us to compare the two geothermal systems. I hope my research can point out the differences of the systems, can help to set up a better strategy to reduce the quantity of scales, and help to increase the sustainability of the geothermal plans.
12. Tamási Kinga (Miskolci Egyetem): A növényi olajok is relaxálnak-depolarizációs vizsgálatok TSD módszerrel
Munkánk során négy különböző étkezési olaj (oliva, szezám, repce és napraforgó) elektromos erőtérben történő depolarizációs vizsgálatát végeztük el TSD (depolarizációs spektroszkópia) berendezés segítségével. Ezzel a vizsgálatsorozattal megfigyelhető volt a növényi olajok, -mint leendő alternatív műanyagipari lágyítószerek- különböző dipólusmomentumainak, illetve ún. relaxációs jelenségeinek jelensége, amelyeket feltehetően az azokat alkotó zsírsavláncok mozgása befolyásol. Ez azért jó, mert így meghatározható az olajok, mint kismolekulájú polimerek egyes fázisátmeneteinek (alfa, béta) száma, az olvadás/fagyáspontok (Tm) illetve aktiválási energiák (E*) értékei a közölt áramerősség és hőmérséklet függvényében. A vizsgálatok 5°C/min. felfűtési sebességgel, -100°C és +50°C közötti hőmérséklet tartományban történtek, az eredmények kiértékelésénél alkalmazott normálófaktor pedig: 1 kV/mm 30cm2. A detektált eredmények ismeretében, és az alkalmazott összefüggések felhasználásával megállapítottuk, hogy az olajok aktiválási energia értékei az alábbi sorrendben alakultak: E*szezám=28,9 kJ/mol, E*napraforgó=30,4 kJ/mol, E*repce= 33,9 kJ/mol míg az E*oliva= 37,4 kJ/mol volt. Elméletünk szerint ezek az olajok, különböző műanyagipari alapanyagokban, társítás után nagymértékben befolyásolják a kialakuló szerkezetetet, összeférhetőséget és nem utolsósorban az előállítási költséget.
13. Varga Tímea (Grastyán Endre Szakkollégium): Gibraltár bizonytalan helyzete a BREXIT kapcsán
Napjainkban az Európai Unió és a nemzetközi politika egyik legfontosabb kérdése, hogyan alakulnak az Egyesült Királyság és az EU között 2016 óta zajló tárgyalások a szigetország kilépéséről. A BREXIT – ahogyan a kilépési folyamatot nevezik – több politikai és gazdasági jellegű konfliktust is eredményezett, illetve (bár Nagy-Britannia nem tagja a schengeni övezetnek) komoly, határvédelmet érintő vitákat generált. A várakozásokkal ellentétben azonban nem az Észak-Írország és a független Írország közötti határvonal jelenti a legnagyobb problémát, hanem az Ibériai-félszigeten fekvő, 6,7 km2-es brit exklávé: Gibraltár.
14. Vetési Viktória (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Jód adagolás hatása sárgahüvelyű bokorbab növények elemfelvételére
2019. április 7.
15. Amged El-Harairy (Szent István University - Budai campus): Overview of the most important aphid species of Hungarian apple orchards - Review
Aphids can cause severe damage on leaves of their host plants, and thus less leaf surface area is available for photosynthesis. Here I provide a short overview on the characterization, life cycle, host plants and damage of five aphid species damaging apple trees: Aphis pomi DeGeer (Green apple aphid), Aphis spiraecola Patch (Green spirea aphid, Green citrus aphid), Rhopalosiphum insertum (Apple-grass aphid), Dysaphis plantaginea (Rosy apple aphid), and Dysaphis devecta sp. grp. (Rosy leaf-curling apple aphid). Biological control of apple aphids by natural enemies is reviewed, and we found that different apple varieties affected the degree of the aphid infection. The association between ants and aphids is often mutualistic. Because of the space considerations, we will be focusing on the key concepts.
16. Bacsa Ildikó Eszter (Kerényi Károly Szakkollégium): Propaganda és plakátszimbólumok a Tanácsköztársaság alatt
A kutatás témája a Tanácsköztársaság idejében készült propaganda plakátokon megjelenő szimbólumok vizsgálata. Ez alapján a kutatás azokra a kérdésekre ad választ, hogy egyes plakátokon milyen politikai szimbólumok jelennek meg, és azok milyen mértékben jelenítik meg a Tanácsköztársaság politikai rendszerét? Lehetséges-e megérteni ennek az időszaknak a politikai propagandáját a plakátokon ábrázolt szimbólumok által? Kutatásom során toborzó és lázító plakátok kerülnek vizsgálat alá, amelyeken a szocialista propaganda művészeti elemei megtalálhatóak, és amikhez segítséget nyújt több szimbólumokról szóló gyűjtemény, például Aradi Nóra A szocialista képzőművészet jelképei és Bakos Katalin 10x10 év az utcán: a magyar plakátművészet története, 1890-1990 című munkák. Emellett a vizsgálódásaim során a szimbolikus politika leírásához Murray Edelman A politika szimbolikus valósága című könyve valamint Rozann Rothman: Politikai szimbolizmus című tanulmánya adnak alapot. A kutatás célja, hogy egy új nézőpontból mutassa be a Tanácsköztársaság politikai berendezkedését és propagandájának működését, hogy így még inkább érthetőbbé tegye ezt a történelmi korszakot.
17. Bálint Emma Júlia (Debreceni Egyetem): Mental Health in the Digital Era
In today’s world, more and more people feel like sharing their problems online; therefore, mental illnesses gain greater attention than ever before. Individuals have multiple virtual platforms for sharing their problems nowadays.
18. Csapó Gyöngyvér (Kerényi Károly Szakkollégium): Hogyan lesznek sikeresek a machiavellisták?
A machiavellizmus egy olyan személyiségvonás, mely mások kihasználásán és manipulálásán alapul, melynek során a machiavellista egyén ahhoz, hogy elérhesse céljait, másokat eszközként használ fel. Már több kutatás próbálta feltárni annak okát, hogy a machiavellisták miért tudnak sikeresen megtéveszteni másokat, melyek főként arra a kérdésre keresték a választ, hogy a magas machiavellizmus hajlammal bíró egyének vajon jobb elmeolvasó készséggel rendelkeznek-e másoknál, illetve magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek-e társaikhoz képest. Azonban a korábbi kutatások közül kevés összpontosított annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy pontosan hogyan, milyen módon befolyásolják társaikat a machiavellisták.
19. Ferenczi Larisza, Ferenczi Tibor (Pannon Egyetem): A szervezői irányítás egyes kérdései az elmosódott szavazáselméletben.
20. Fülöp Máté (Eötvös Collegium): Lineáris motívumok kísérletes vizsgálati módszereinek bemutatása a BMPR2–Tctex-1 kölcsönhatás példáján
A lineáris motívumok fehérjék rendezetlen régióiban találhatók, 3-10 aminosav hosszúságú, fehérjeinterakciós modulok. Kölcsönhatási partnereik specifikus doménfelszínek, melyekkel kis affinitású kölcsönhatásokat képesek kialakítani. Kompaktságuk és általuk kialakított, tranziens interakciók robosztus és finomhangolt szabályozást tesznek lehetővé, az eukarióta proteom nélkülözhetetlen elemeivé téve a lineáris motívumokat. Jelentőségük, és feltételezett nagy számuk ellenére, mindeddig kevés lineáris motívum került leírásra. Ennek hátterében a lineáris motívumok kutatásának módszertani nehézségei állnak, feltérképezésük és vizsgálatuk speciális protokollok kidolgozását igényli.
21. Jordán Lilla (Bolyai Kollégium): A környezeti hőmérséklet és a szaporodási befektetés kapcsolata gyíkoknál
Az ektoterm élőlények, így a gyíkok is, a környezeti hőmérsékleten keresztül képesek a megfelelő testhőmérséklet elérésére és élettani folyamataik, aktivitásuk optimalizálására. A klímaváltozás miatt gyorsan változó termális környezet azonban kihívást jelenthet számukra. A változó környezethez való alkalmazkodás nélkül az élettani folyamataik szuboptimális működése hosszú távon igen káros következményekkel, például szaporodóképességük csökkenésével járhat. Kutatásunk során hazai nyakörvösgyík-fajokon (Podarcis taurica, Lacerta viridis) vizsgáljuk, hogy a nőstények szaporodási állapota befolyásolja-e a hőmérsékleti preferenciájukat és hőmérsékletfüggő fiziológiás teljesítményüket. Eredményeink azt mutatják, hogy a szaporodási stádium meghatározza a hőmérsékleti preferenciákat és toleranciákat. A vemhes nőstények alacsonyabb hőmérsékleteket preferálnak és hőmérsékleti tolerancia-tartományuk is leszűkül. A tojások lerakása jelentős teljesítménybeli növekedéssel jár. Ezek alapján a hőmérséklet emelkedése nem csupán az egyedek túlélésére, hanem szaporodásukra is negatívan hathat.
22. Juhász Zoltán András (Melanchthon Szakkollégium): Balassi reloaded
Kutatásomban a magyarországi reneszánsz irodalom oktatását vizsgáltam, kiemelten a Balassi-portrét, illetve kerestem azokat a kiegészítési lehetőségeket, amelyekkel a tanulók számára utat nyithat ez a tananyagrész új, a mai kor igényeinek megfelelő készségek elsajátításához és az érettségire való hatékony felkészüléshez, egy átfogó szemlélet kialakításával. A témaválasztásomat azok a kutatások – többek között Hargittay Emil, Fűzfa Balázs, Rozmán Kristóf, Varga Richárd tanulmányai – motiválták, melyek felhívták a figyelmet a tananyagrészben rejlő lehetőségekre. Hipotézisem, hogy a Balassi tananyag digitális, auditív anyagokkal, illetve múzeumpedagógiai foglalkozással való bővítésével a tantárgyi tartalom tudása mellett a tanulók kritikai gondolkodása, beszédtechnikai, gyakorlati kommunikációs, retorikai készségei is fejleszthetők, illetve a nyelvi attitűdöt alakító, értelmező ismeretek is bővíthetők a különböző gyakorlatok segítségével, a mintatantervi óraszám keretein belül.
Az ismeretek megszerzésére és elsajátítására új jógyakorlatokat – mint a metrikus szövegmondási gyakorlat, a „hét korszak rajz”, vagy a „táblabingó” gyakorlat, illetve a digitális technika használatát az irodalom- és a régizene szerves korrelációjának megismertetésére – vezettem be egy múzeumpedagógiai foglalkozásba. A foglalkozás feladataival implicit módon ismerhetik meg a tanulók a történelmi összefüggéseket. A multidiszciplináris (irodalmi, történelmi, ének-zenei) megközelítés fejleszti az asszociációs készséget, megtanulhatják a tudományközi szemlélet gyakorlatának alapjait. A foglalkozásban hangsúlyos szerepet kap az önálló véleményalkotás- és az erre épülő vitakultúra. A kritikai gondolkodást fejleszti a nyílt végű kérdéstechnika alkalmazása, melynek alapja a múzeum forrásanyaga.
A tanulók visszajelzéseit és a módszer eredményeit egy kétlépcsős önkitöltős-kérdőívezéssel mérem meg.
Kutatásomban egy tananyagrész bővítésére tettem kísérletet, mely fakultatívan kiegészítheti a gimnáziumi órákat és mellyel a tantárgyi tartalom tudása mellett a tanulók 8/2013 EMMI-rendeletben meghatározott anyanyelvi ismeretei széleskörűen fejlődhetnek.
23. Kiss Krisztián (Bolyai Kollégium): Kehida-Fövenyes késő avar kori (7-8. század) embertani anyagának paleoradiológiai vizsgálata
A történeti embertani kutatásokra jellemző a multidiszciplináris megközelítés. Egy egykoron élt egyén, vagy akár egész populáció átfogó vizsgálata több tudományterület technológiáját és ismeretét követeli meg, mely alól nem kivétel a radiológia sem. Nem sokkal Wilhelm Conrad Röntgen, az orvostudományt is nagyban előrelendítő felfedezése után Carl Georg Walter Koenig volt az első, aki egyiptomi ember és macskamúmia maradványait vizsgálva használta ki az X-sugár előnyeit. Poszteremben több történelmi korból származó emberi maradvány klinikai és ipari computer tomográffal (CT) készített felvételeit szeretném prezentálni. Minden bemutatott eset valamilyen más szempontból világít rá arra, hogy miért is érdemes paleoradiológiai vizsgálatokat végezni egy-egy antropológiai kutatás során.
24. Konkoly Sándor (Szentágothai János Szakkollégium): Zembecz középkori castellumának lokalizációja
A történészeket és a várkutató régészeket régóta foglalkoztatja Zembecz várának problematikája. A rendelkezésünkre álló források meglehetősen szerények, a castellum történetét és építési helyét kutatva csupán a középkori oklevelek elszórt adataira támaszkodhatunk. Ezek alapján nem meglepő, hogy a magánvár sokáig a nem lokalizálható erődítmények közé tartozott. A Zichy okmánytár majd másfél évszázada megkezdett feldolgozása során kerültek elő olyan adatok, melyek egy ismeretlen középkori erősség létéről tesznek tanúbizonyságot az ősi Margitta-sziget északi részével azonos térségben. Ezt követően hosszas, máig tartó tudományos vita bontakozott ki a várkutató régészek körében, bár a castellum építési helyének azonosítására tett kísérletek rendre eredménytelennek bizonyultak. Az újabb levéltári kutatások során előkerült adatok feldolgozásával, valamint az interdiszciplináris kutatási koncepció eredményeként mára határozott álláspontot képviselhetünk e régóta húzódó szakmai kérdésben. A kutatást primer és szekunder források elemzésével, dűlőnév-kutatások eredményeit felhasználva, terepi munkálatokkal kiegészítve végeztem. A munkát digitális adatfeldolgozás, tematikus térképek és terepmodellek, valamint régészeti célú légifotók és geofizikai mérések segítették.
25. Oláh Alexandra (Miskolci Egyetem): "Kémiatanárként'" a Lehetőségek Iskolájában
Poszterem témája egy speciális pedagógiai programfejlesztés, valamint az ehhez kapcsolódó diagnosztikai mérés. Tanulmányaim alatt kapcsolatba kerültem a Jezsuita Rend által fenntartott Lehetőségek Iskolájával. Ez az iskola marginális, de nagyon fontos, az oktatási rendszer hiányait pótló tevékenységet végez, ahol különféle okokból a közoktatási rendszerből véglegesen lemorzsolódott felnőttek (megkapaszkodásuk utolsó esélyeit kihasználva) tanulnak azért, hogy 8 általános iskolai végzettséget szerezzenek. Szinte kivétel nélkül jellemző az ebben az intézményben tanulókra, hogy nyelvi hátránnyal küzdenek. Ez megnehezíti tanításukat, legfőképp a természettudományok oktatása terén.
26. Papp Zsanett Gréta (Eötvös Collegium): Grönland a "modern Vadnyugat"- Nagyhatalmak geopolitikai érdekinek üzközése
27. Pethő Máté (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Emberi testtartás monitorozása komplex szenzorrendszer és gépi tanuló algoritmusok segítségével
Napjainkban a helytelen testtartás szövődményeként megjelenő muszkuloszkeletális degeneratív elváltozások gyakorlatilag civilizációs betegségeknek tekinthetők. Rengetegen végeznek olyan munkákat, amely során egész nap ülő pozícióban kell dolgozniuk. A legtöbb háttartáshoz kötődő patológiás elváltozás és betegség azonban megelőzhető, amennyiben figyelünk a megfelelő testtartásra. Vizsgálataink során egy olyan komplex szenzorrendszert akarunk létrehozni, amely segítségével monitorozhatjuk a háttartást. Ehhez több szenzortípus hatékonyságát vizsgáltuk (gyorsulásmérők, nyúlásmérők stb.). A regisztrált adatokból egy adatbázist kezdtünk el létrehozni, amely segítségével valós idejű háttartás meghatározást szeretnénk elérni. Az adatok elemzéséhez egy neurális hálózatot szeretnénk építeni, amely potenciális egyére szabottan képes lenne kalibrálni a rendszert a helyes testtartás meghatározására. A testen elhelyezett szenzorok mellett kamera alapú háttartás felismerőt is fejlesztünk az OpenPose testérzékelőre építve. Előzetes eredményeink szerint a gyorsulásmérők egyszerű és olcsó megoldást kínálhatnak a testtartásban végbement változások követésére. A kísérletsorozat a Nemzeti Tehetség Program, Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósul meg.
28. Szentgyörgyi Viktória (Bolyai Kollégium): Comparative analysis of fusarium mycotoxins on cell viability of primary neuronal and astroglial cell cultures
29. Tóth Tünde (Eötvös Loránd Tudományegyetem): A method for the prediction of drug content of biodegradable drug carrier nanoparticles obtained by nanoprecipitation
Poly(lactic-co-glycolic acid) (PLGA) drug loaded nanoparticles (NPs) are applied successfully to increase the distribution and bioavailability of mainly hydrophobic drug molecules. PLGA50 NPs were prepared by nanoprecipitation to encapsulate model drugs, a homologous series of alkyl-hydroxy-benzoate with gradually increasing hydrophobicity to address the influence of drug property on the encapsulation. The drug content and encapsulation efficiency were found to be substantially different for the various parabens. The treatment of the nanoencapsulation as a partitioning process involving PLGA50 and the aqueous phase led to a relationship between the drug content of the NPs and the characteristic properties of the drug molecule. The actual and the achievable maximum drug content of PLGA50 NPs can be predicted and was tested in several systems. The above approach opens the way for more reasonable design of nanoparticle drug carrier in addition to the possible explanation for the drug content achievable for a given compound.