Hálózatok tudománya
Intenzív doktori mesterműhely az ELTE Bolyai Kollégiumban
2006. április 10-13.
A műhelyt irányítja: Vicsek Tamás (ELTE Biológiai Fizika Tanszék)
A mesterműhely témájának rövid áttekintése
Ma már közhely, hogy körbe vagyunk véve a legkülönfélébb hálózatokkal. Egyfelől tudatosan megéljük, hogy a monitor előtt ülve az internetet használjuk (sokmillió összekapcsolt számítógép hálózatát), hogy Web-keresőnk milliárdnyi egymásra mutató elektronikus oldalon kutat adatok után. Ugyanakkor, sokan nem is tudják, hogy azok a bonyolult biológiai, közgazdasági és egyéb rendszerek, amelyekbe ágyazva élünk (vagy amelyek testünk mélyén találhatók), leginkább hálózatoknak tekintve érthetők meg.
Ha egy rendszer nagyon sok elemből áll, és az elemei közötti kölcsönhatások részletei nem ismertek, vagy konkrét figyelembevételük a globális viselkedés megismerését megoldhatatlanul bonyolult problémává tenné, azt az ésszerű megközelítés követjük, hogy a vizsgált rendszert egy gráfként (hálózatként), tehát pontokból és az azokat összekötő élekből álló objektumként értelmezzük. A jelen kurzus a hálózatok kutatása terén az utóbbi pár évben bekövetkezett, robbanásszerű fejlődés során született eredményeket tekinti át. Az előadók, az alkalmazások eredményes műveléséhez szükséges gráfelméleti alapok tárgyalása után, konkrét természeti és társadalmi hálózatokat elemeznek.
A kurzus programja
A mesterkurzusok résztvevő doktoranduszok listája
Teljes műhely-tartam 24 tanóra, azaz az aktívan résztvevő doktor-hallgatók kreditet szerezhetnek saját Doktori Iskolájuknál a részvételi tanusítvány alapján. A kreditszerzés a kurzuson való részvétel aktivitásának fokán és a kiselőadás színvonalán alapuló érdemjegy megajánlása formájában történhet.
Vicsek Tamás - a műhely irányítója
Patkós András - a Bolyai Mesterműhelyek igazgatója